Fárasztó napon voltam túl. Aznap korán keltem, több irányba kellett indulnom, de nem tudtam eldönteni, hol is kezdjek. Vártak a megválaszolatlan levelek, bankot kellett útba ejtenem, barátnőmnek megígértem, reggel elviszem, délután hazahozom gyerkőceit az iskolából, és mindemellett ezernyi apróság várt még rám, ami az elintézendőket illeti.

Már nagyon vártam arra a pillanatra, mikor kissé megpihenhetek a munkahelyen. Az egész napi hajtás eléggé lemerített. Gondolatban elképzeltem, hogy otthon meleg takaróba burkolózva fogom eltölteni az estém, egy jó filmet megnézve, egy finom forralt bor kíséretében! Fejem hátrahajtva forgószékemben erről ábrándoztam, mikor hirtelen hátam mögé keveredett a nagy semmiből, a kollégám.

Már olvashattatok ezen az oldalon, élményeim között legjobb barátnőmről, Marcsiról.

Marcsival főiskolai éveink alatt kerültünk egymáshoz nagyon közel. Mindketten ugyanazon évfolyamra jártunk, a kollégiumban egy szobában laktunk. Így, az évek alatt ezernyi közös élményünk volt, mindenben összhangban voltunk, így nem is lehetett kérdés, egymás legjobb barátnői lettünk, s ez a kapcsolat mai napig tart.

Még fiatalabb koromban esett meg velem a következő történet.

Nyári szünidőben két hétre minden évben leutaztam nagyszüleimhez, Békéscsabára. Szüleim Budapesten kaptak jó állást, így költöztünk a fővárosba Békéscsabáról. Imádtam Nagyszüleimet. Nagyit a végtelenül jó szíve, engedékenysége miatt, Nagyapámat pedig a határozott, amolyan igazi férfira valló szigora mögött rejtőző, fantasztikus szeretete miatt.


A hagyományokat megtörve, nem szexuális élményeimről szeretnék mesélni, hanem egy párkacsolatban, a szexuális életben használatos segédeszközökről!

Én nőként el nem tudtam képzelni, hogy valaha betérek egy szexshop-ba bármit is vásárolni az élvezeteim kielégítésére. Azt gondoltam, ha bemegyek egy ilyen helyre talán mindenki engem fog fürkészni, és lesni, hogy mit veszek, és mekkorát.